Kron Wolper Előtörténet
Kron Volper egy kis faluban született Thrillion határain túl. Szülei nem voltak túl tehetősek, de szegények sem votak. ezért kellő tanittatásban volt része a fiatal Kronnak. Amint cseperedni kezdett, már kérdésekkel "zaklatta" szüleit, a mesékben, illetve regékben búőszen emlegetett Thrillionról. Szülei óvni szerették volna egyetlen gyermeküket ezért megpróbáltak eltérni a válaszadás elől, de ez nem mindig sikerült... Amint telt, múlt az idő Kron egyre csak nőtt és teste növekedésével, kérdései is csak szaporodtak. Ezért egy napon szülei megrőkönyödése ellenére nyakába vette a nagyvilágot.
Természetesen indulás előtt minden jóval (tanácsal, fegyverrel, és nem kevés szülői áldással) elláták, majd útjára engedték a fiatal, forrófejű kalandort.
Nem kevés bolyongás után tévedt Távolrévbe és azonbelül az Álmok Álmodói közzé, ahol a mai napig éli életét, ha épp nem a vadonban tengeti napjait épp nagy semmittevés közepette egy faházban...
Firgar Előtörténet
Üdvözöllek. A nevem Firgar, és mint termetemből rájöttél gnóm vagyok. Thrillion északi részéről egy kicsiny faluból származom. Hmm azt kéred tőlem, hogy meséljek magamról hát jó. Az anyám szegény földműves volt, de apám egy kalandor. Mint én! Na jó. Én a nyomába se érnék ősömnek. Anyámmal csak ritkán találkoztak, mert a messze vadont járta, míg édesanyám gondoskodott rólam és három testvéremről. Bizony van három tesvérem. Ők Ötbányába költöztek miután eléggé nagyok lettek. Én voltam a legnagyobb így én örököltem volna a földet, de bennem is atyám vére folyt. Szóval levelek rendszeresen érkeztek apámtól, de kezdtek egyre jobban elmaradozni, míg a végén nem jött több. Akkoriban hírek keringtek egy barbár hordáról kikkel megütközött egy távolrévi kalandozó csapat. Úgy mondták volt köztük egy hős gnóm buzogánnyal (ő is mindíg buzogánnyal küzdött). Nekem se kellett több. Anyámnak megmondtam, hogy atyám keresésére indulok. Csináltattam egy szép buogányt magamnak és eindultam hosszó és göröngyös kalandozó életemen...
Loren Előtörténet
Loren egy mondjuk, hogy jómódú, katonai család sarja. Apja tábornagy, anyja hadnagy. Két testvére egy lány illetve egy fiú van, konkrétan név szerint Elian a lány és Peter a fiú. Egyikük sem szokott Távolrébvbe, vagy Ötbányára járni, nem szeretnek utazni ő viszont igen. Mikor nagykorú lett elment hazukról, hogy felfedezze az addig fel nem fedezett környezett. Szinte bejárta az egész világot, hajózott, vándorolt, s minden féle képpen, mig egy nap megérkezett egy igen szimpatikus, érdekes kis városba, Távolrévbe. Először nagyon meg volt szeppenve, nem ismert itt senkit és semmit, de nagy nehezen szerzett barátok, például Barahot, s itt találta meg drága nővérét is Aria Drawaint, sőt még egy klánba is befogadták, melynek neve Álmok Álmodói - Útkeresők voltak a neve. Itt talált még több barátot, smost itt él s boldogabb, mint valaha.
Sholemila Előtörténet
Sholemila egy olyan vadelf faluban született, amelyik teljesen elkülönült a világtól. Nem ismerték a hábórúkat, nem használtak fegyvereket. Egyetlen ember volt, aki ismert minden ilyesmit. Öreg Elfnek hívták, az igaz nevére senki nem emlékezett. Némi varázserővel is rendelkezett, ennek köszönhtően előre meg tudta mondani, mikor jönnek vándorok, és el tudta rejteni népét előlük. Egyszer azonban az ereje kiégett, nem működött többé. Egy öregember jött a falujukba, aki négyszemközt elmondta az Öregnek, hogy szeretne valakit, aki lemészárolja a királyt. Azért keresett itt embert, mert szetinte túl ártatlanok ahhoz, hogy lelkük tisztaságán egy királygyilkosság mit sem változtat. Az Öreg Elf visszautasította a kérést. Sholemila azonban kihallgatta a beszélgetésüket, és el kellett hagynia a falut, mert emiatt előbb-utóbb megromlott volna az ottani idill. A vándor időközben rábeszélte, hogy ha már úgyis el kellett mennie, próbáljon meg végezni a királlyal.
Kifat Előtörténet
Gyermekoromban sok minden történt. Boldogan éltem szüleimmel veszély nélkül. Mikor az egyik nap eljött egy varázsló a házunkhoz és egy gonosz varázslattal a szüleimet megölte. Akkor döbbentem rá egy fontos dologra. Miszerint megfogadtam életemre hogy elfogom ezt a gonosz varázslót bármi áron!Mikor a szüleim meghaltak én a városba sietem a Nagypapámhoz. Elmondtam neki mi történt. A nagypapámat úgy hívták hogy Mordor. Bölcs volt és erős. Réges régen parancsnok volt. Mivel megfogadtam hogy megbosszulom a szüleim kértem a nagypapámat hogy tanítson meg hogy kel a kardal harcolni. Így tanított hosszú időn át engem. Mikor 20 éves lettem, mindent tudtam a harcról és felkészültem hogy Megtaláljam azt a sötét varázslót! Múlt az idő és én sehol se találtam azt a varázslót. De egyik nap mikor ultra keltem és egy erdőben mentem a varázslót keresni láttam egy apró házat. A kardomat elővéve a házhoz közelíttetem. Berúgtam az ajtót és a varázslót találtam aki a szüleimet megölte. Meg akartam ölni de nem volt szívem embert ölni. Még ha a legnagyobb ellenségem is volt nem tudtam megölni .Megkérdeztem mért csinálja ezt de a varázsló elővette tőrét és magába szúrta. Akkor a rémületben a szívem megállt egy pillanatra. Nem tudtam hogy örüljek vagy szomorú legyek. Haza akartam indulni de a hosszú út során nem emlékeztem hol lakom. Így keresve segítséget megtaláltam ezt a klánt. Az Álmok Álmodói klánt megtalálva reméltem akad itt aki segít elfelejteni a történteket. Sokáig nem beszéltem a családomról a mai napig. És minden varázslót vagy varázs embert ,állatot meg akarok ölni bármi áron. És most itt vagyok ebbe a klánba hogy örömet találjak.
Lassaris Connor Előtörténet
Lassaris arisztokrata családból származik, s bár mind a 3 lánytestvére más apától származik, tiszteli az a mamit... Hetéráknál tanult, művelődött, kardot forgatott de mégsem lett kéjhölgy: a gladiátorokhoz mindig is jobban húzott a szíve. Férjhez ment 2x is, jelenleg boldog feleség és két kamaszkorú félvér drow anyukája. Hirtelen természet, saját leánygyermekét is fel akarta koncolni...
Jagen Előtörténet
Távolrévtől távol született, egy apró faluban, egyszerű földműves családba. Vadásznak nevelték őt, így korán megtanult bánni az íjjal. Egy vadászat alkalmával egy csapat fosztogató szörnyet látott, emiatt nagyon megijedt, mert a csapat a házuk felöl érkezett. Hazaérve szörnyű kép fogadta: a ház lángokban állt, előtte két elszenesedett holttest. Az érzés, ami benne fogant akkor, nagyon összetett volt: fájdalom, düh, tehetetlenség. Bosszút fogadott, melyben megesküdött hogy nem teszi le a fegyvert, amíg egyetlen szörny is tapossa ugyanazt a földet, amit ő. Így hát elindult, és pusztított, éveken keresztül, míg a fájdalma nem kezdett enyhülni. Rájött hogy belefáradt az esztelen mészárlásba, és ez nem fogja visszahozni elvesztett szüleit. Céltalan vándorlás következett be életében. Aztán megismerkedett egy kóbor lovaggal. Tanult tőle sok mindent, legfőképpen a lovagi eszmék keltették fel figyelmét. Távolrévbe utazott hogy tanulhasson, ám rájön képzése közben hogy nem való lovagnak, de az eszméket magáénak tekintette. A kiképzői nem engedték azonban hogy ilyen könnyen lemondjon a lovagi életről, ugyanis remek taktikai érzékkel áldották meg az istenek, és stratégia művészetére igen fogékony volt. Így ottmaradt hogy kitanulja a hadvezetést, amit elég hamar végzett is, és elindult hogy a legapróbb fortélyokat is ellesse, és saját trükköket fejlesszen ki. Éveken át vándorolt, saját sereget toborzott, számos csatát megvívott, bevett erődöket, várakat. Később visszatért Távolrévbe, szövetségeseket, társakat keresni. Összeismerkedett Fifrge-dzsel, akivel később barátok lettek. Ő egy klán tagja volt, így Jagen is csatlakozott a klánhoz. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Sholemila-val. Hónapokat tölt el a klánban, amikor tudomást szerez egy északról jövő támadásnak, ami Távolrév, és vidéke ellen irányul. Összehívta lobogóit, és hadba vonult. Jelenleg még nem tért vissza a klánhoz, hollókkal próbálja tartani a kapcsolatot(próbálná ,ha lennének olyan klántársak, akik olvassák az üzeneteket).
Xalina Előtörténet
Xaliana a klánbalápést megelőzően egész életét a lézengés, a céltalan kóborlás töltötte ki.Nem érdekelték Thrillion Kincsei, nem érdekelték a párbajok, kűzdelmek, csaták, csak munka és a tréningek töltötték ki az életét.A klánbalépését követően kezdett kicsit komolyabb figyelmet fordítani azon dolgokra, amik korábbi életéből mindeddig kimaradtak.A lány jegyzettömbje tele van korábbi terveivel, írói vénájának eredményeivel, amit eddig senkivel nem osztott meg, amit eddig senki nem láthatott... Szívének mélyén mindig is arra várt, hogy egy csoport, klán elfogadott, megbecsült tagja legyen, ám ez iránti igyekezete mindeddig kudarcba fulladt. Mondhatni mindig rosszkor volt a jó helyen...
Lassan közeledve útja végeztéhez jegyzettömbjébe tanácsokat és jókívánságokat ír éppen, utódja számára és tanácsai közt előkelő helyen szerepel, hogy utódja maga is lépjen be ezen klán tagjai közé...
Karneka Előtörténet
Egy kis házban lakott Karneka az apukájával. Anyukája már nagyon régen meghalt. Karneka sokszor megy az erdőbe bogyókat és magvakat gyűjteni. Nagyon szorgos lány. Otthon mindig kitakarít és ebédet csinál, míg apja a kertben dolgozik. Mikor minden munkával végez, elmegy sétálni az erdőbe. De egy nap különös dolog történt.
Miután Karneka és édesapja megebédelt, Karneka elment az erdőbe sétálni. Az állatok az ő legjobb barátai. Óvatosan járkál, mivel hogy egyszer beleesett a vadász hálójába, és amíg a vadász nem jött ő sem szabadult ki. Ezért az óta nagyon óvatos és mindig körülszemlél. Aznap megismerkedett egy rókacsaláddal. Eleinte nagyon ellenszenvesnek találták Karnekát, de később rájöttek, hogy Karneka nagyon kedves lány. Sokat játszottak együtt,Karneka egyre beljebb került a nagyerdőben. A rókák hirtelen valamit hallottak és elfutottak. Akkor már nagyon sötét volt. Karneka kétségbeesetten zokogott. Majd elaludt az erdőben. Reggel korán felébredt, de a fél napot sírással töltötte. Majd megnyugtatta magát, hogy nem lesz semmi baj. Letörölte szeméről a könnyeket, majd elindult előre. Sok napon átbandukolt. Közben rengeteg állattal találkozott. Valamelyiktől menekülnie kellett, valamelyik pedig útján kísérte egy darabig, mint a kismókus. Amikor a mókussal járta az erdőt, már majdnem egy hónapja bandukolt. Karneka folyton azt hajtogatta: Sose jutok ki ebből az útvesztő erdőből. Ezt a mókus valahogy megértette és elkezdett szaladni az egyik irányba. Karneka utánaszaladt, hátha mutatni akar valamit. A mókus vezetésével három napig bandukoltak.
A harmadik napon egy lakott területre értek. Karneka csillogó szemmel nézte, hogy egy kis civilizációba érkezett. Akkor a mókus már régen eltűnt. Karneka hiába nézett körül, nem látta már sehol. Beletörődbe ebbe, elindult Távolrév felé. A művészvilágban telepedett le a 11. épületben. Gyakran elutazik Ötbányába és más helyekre. De a hazavezető utat még nem találta meg.
Norina Előtörténet
Norina, nagyon messze Távolrévtől, egy kis falucskában született. Annyira kicsi falu volt, hogy mindössze 4 házból állt és még nevet sem adtak neki. Norina nem is élt itt sokáig-apja még születése előtt nyomtalanul eltűnt, várandós kedvesét elhagyva; édesanyja belehalt a szülésbe; nagyanyja pedig úgy döntött, nem hagyja az unokáját ebben a porfészekben felnőni. Fogta hát a csöppnyi babát és nekivágott a világnak. Valamikor vándorszínésznő volt, öregkorára sem fáradt el a világjárásban. Unokájával számtalan helyet bebarangoltak, így-úgy, de megéltek. Azonban a nagymama öregedett és egyre betegebb lett. Egy este a mezőn érte őket az éjszaka és az eső, a kis Norina pedig belázasodott. A Nagymama mérlegelt és úgy döntött, már nem tud gondoskodni a kislányról, rá kell bízza valakire. Elküzdötte magát Távolrétig, az első útbaeső nagy városig, azon belül is a Ligetig. Ott Tinuwillal és Abdullah-hal találkozott, akik felajánlották segítségüket. Egy órán belül a nagymama már nem élt. Norina gyógyulásáig Tinunál élt, azután Abdullah elvitte az Álmok álmodói klánba, ahol azóta is él, csak már kicsit megnőtt.:D
Kobura Előtörténet
*Kobura lassan felvesz egy tollat, és legszebb pergamenjére kezdi írni e sorokat.*
-Életem kezdetén még nem sokan hitték, hogy elátkozott vagyok. de mostanában meginogtam, hogy eddig hitt életem valóban igaz-e. de kezdem az elejéről:
- volt egyszer egy Diabolus nevű cerberus... ő volt a sátán kutyája, és az apokalipszis hírnöke... mikor elkapta egy titkos papi tanács, elrelytették egy ládában... de a láda kinyílt.
- anyám akkor épp ott volt, és a démon lelke új testet kereset... de mivel anyám nem engette be, ezért jövendőbeli gyermekébe, belém költözött. mikor megszülettem, eldobott magától, mert tutta ki is vagyok. így sosem tudtam meg, ki is igazából az anyám. Egy kedves nő talált meg az erdőben, a Kurasti vbáros mellett. felnevelt, de 8 éves koromban, megmutatta magát Diabolus. A démon átvette a testem irányítását, és elpusztítottam szeretett otthonomat. így tovább kellett vándorolnom. De sehol sem tudtam meg maradni, mert Diabolus közbe tett mindíg... így jutottam ide. Bár itt is próbálkozott Diabolus lelke hogy teljesen átvegye a hatlamat, és újra pusztítson, de új barátokra leltem, akik igazán segítettek nekem. a sárkányok klánja egy ideg lezárta a Lélek útját bennem, így egy időre megszabadultam Diabolustól... Valamint legjobb barátnőm is segített mindenbe. talán ő nélküle már rég elvesztem volna... és ott van Tiamatha. őtőle kaptam az amulettet ami szintén megvéd Diabolustól, de ekkor jött a galiba... Látomásom volt egy Ayan nevű emberről, aki dühhtől kiéhezve szemezett velem, mintha megakart volna ölni. lehet hogy ő tehet az egészről. de ez még nem biztos. mostanában ezen gondolkodom, és keresem ezt az Ayan nevű embert, hogy megtudjam ki is ő valójában... De mindenek elött megnyugvás. hogy többé ne használjon ki Se Diabolus, Se Ayan, Se Senki gonosz, ki rosszat akar nékem, s kihasznál, hogy alakomban újabb várost pusztítsak el.
Christian Straym Előtörténet
Chris lassan nyitotta ki az ivó ajtaját, ahova a találkozó meg volt beszélve. Elég sokat járt ide, mivel kedvére való volt a hely komor hangulata. Odament a söntéshez, ahol megrendelte a szokásos vörösbort, majd keresni kezdte azt a férfit aki miatt idejött. Hamar meg is találta az egyik asztalnál. Odalépett az asztalhoz, majd leült a férfi előtt, és megmutatta a levelet, mely miatt most itt volt. Chris a fáklya fénye elé emelte a borral teli üvegpoharat, majd forgatni kezdte a kezében, összehúzott szemekkel figyelte a fény játékát, majd halk de határozott hangján belekezdett.*
- Mint a frissen kiontott vér... A családom vére akkor, amikor rájuk találtam, de ez a történet vége felé van és te az elejétől kérted, hát így onnan kezdem.* belekortyolt a fanyar nedübe. Nem a legjobb borfajta volt, de Chris valamiért nagyon kedvelte az ízét, az okot maga sem tudta. Talán önön életének keserűségét látta benne anyagiasulni. Tekintete az egyik megmaradt családi ereklyére, a családi címert mintázó pecsétgyűrűre esett. Azon két sárkány volt látható, amint éppen egy láthatatlan ellenfélre csapnak le kiterjesztett szárnyal, kimeresztett karmokkal, pofájukon diadalittas ordítással. *
- Harminc nyárral ezelőtt láttam meg a napvilágot a Straym ház ifjú hercegeként. Ez a család régi dinasztia volt, még a Régensi házhoz is volt köze. Mint ifjú hercegnek el kellett tanulnom miden kis apró trükköt, amire egy jövőbeli házfőnek szüksége lesz, e mellé pedig még harci oktatásban is részesültem. A Straymok között nem csak a vér szerinti rokonság volt jelen, rengetegen voltak akik ilyen-olyan okért kapták meg meg a családi pecsétgyűrűt, vagy medaliont. Hamar elsajátítottam azokat a rám erőltetett tudáshalmazokat, hogy így több időt szentelhessek két szenvedélyemnek, a lovaknak és a fegyveres harcnak. Imádom a lovakat, ma már a egyetlen megmaradt szenvedélyem, hiszen idő közben a fegyvereim már nem csak egy időtöltés eszközei lettek, hanem a túlélésem zálogai. Visszatérve akkori gyermekkoromhoz, amikor csak tehettem a lovakkal és a fegyverekkel foglalatoskodtam. A család öreg, ám annál nagyobb tudású fegyvermestere elismerően szólott rólam, ezért apám elsiklott felette sőt, a végén már segített mindenben. Így kerültem be a reguláris seregekbe, mint tiszt és értem el kapitányi rangot a határ menti villongásokban. Világ életemben kétkezes voltam és ez sokat nyomott a latban a harctéren is. A katonáim a tűzbe is követtek volna ha kell, hiszen én nem az a fajta tiszt voltam, aki a háttérből dirigált, hanem aki az első sorokban vezette a rohamokat. A sok harc megedzett mind testileg, mind lelkileg, így egy meglett férfiember tért vissza a családi házba. Vagyis tér volna vissza, ha a szemei előtt nem egy lángoló épületet lát, a család tagjait öldöklő katonákat, fülei nem a gyermekek sírását és a halál más hangjait hallották volna. Szerencsémnek mondom most már, hogy az osztagom ott volt mellettem, így amikor önmagamból kikelve rohamra rúgattam a lovamat ők követtek... és megmentették az életemet, hiszen a túlerő legyűrt volna. Az égő házból csak egy valakit tudtam kimenekíteni, az is a haldokló apám volt. Ekkor vállt a hajam ilyenné.* Végigsimított a hosszú, egyenes és hófehér tincseken.*
- Utolsó leheletével egy címet és egy nevet adott meg nekem, és saját gyűrűjét, ami itt van.* Benyúlt a ruhája alá, és önön gyűrűjének mását vette elő, de ez nem szimplán ezüstből volt, hanem ékkövek díszítették. A sárkányok tüze és szeme apró rubintok, fekete pikkelyeik a legszebb ébenszín opálból voltak.*
- A címen a néven nevezett férfi várt, aki átadta az örökségemet, ami váltókból és a két kardomból állt..* mutatott a mellette kartávolságban lévő vörös bársonytokba bújtatott fegyverekre. Vagyis régen vörös bársony lehetett, de az idő kiszívta belőlük a színt, több helyen kopott volt, viszont díszes markolatok kandikáltak ki belőlük. Ugyanazok a fekete sárkányok voltak a keresztvasak, mint a családi gyűrűn, a kardgombok is mesterien megmunkált sárkányfejet mintáztak, pofájuk a már ismert ordításra nyíltak.*
Ezek után visszatértem a seregbe, de már nem találtam a helyemet, így zsoldossá váltam, aki fegyverével keresi a kenyerét. A váltókhoz sohasem nyúltam hozzá, pedig az egész Straym vagyon ott volt... Majd ha megtalálom a gyilkosokat és megfizetek nekik a tettükért... Akkor talán újra teljes leszek és újra feléleszthetem családom régi fényét. De addig is az a keserű harcos vagyok aki ezt a nem a legjobb bort issza veled itt, ebben a kétes helyen. Most még csak ez jár nekem, nem több. Igyunk az egészségünkre, az elhunytakra, és a bosszúra.* A gyilkos vágytól izzó tekintetét a pohár takarta el, amikor eleget téve önön köszöntőjének fenékig ürítette a poharat.*
-Remélem megfelelek az elvárásoknak, és legközelebb már a klán berkein belül fogunk találkozni és meginni egy pohár vöröset.* Majd miután kiitta a pohár tartalmát felkelt az asztaltól és visszament a város zsigereibe, hogy ott várja meg a döntést, ami eldönti az életének következő pár évének alakulását.*
Kathlin Straym Előtörténet
*Nem bízta hát többet sorsa alakulását a véletlenre. Mégis, mikor bezárult mögötte az iskola kapuja, ahol életének utóbbi tizennégy évét töltötte, pillanatra elbizonytalanodott. Nem csoda. Több, mint egy fél életnyi biztonságot, megbecsülést, és talán még szeretetet is ezzel maga mögött hagyott, hogy saját útját járhassa. Még most sem értette, mi késztette valójában erre a lépésre, de már nem volt visszaút….vagyis lett volna, hisz bármikor visszafogadták volna, tudta, mert elégszer elmondták az utóbbi pár napban, míg szisztematikusan mindentől és mindenkitől elbúcsúzott, de már döntött, és döntésének következményeit állnia kell. Kötelezte rá a neveltetése, de főképp a neve.
A neve, amit már lassan öt éve egyedül viselt ezen a világon. Tudta, mert látta a fejfákat. Mind friss volt, a hantokat sem fedte még a fű. Egyszerre megtelt a családi kis sírkert, aminek soha nem lett volna szabad bekövetkeznie. Azóta sírt a lelke, de mindez arcán nem látszott. Nem tehette meg környezetével, a gyerekekkel főleg nem, hogy számukra indokolatlanul elrontsa hangulatukat önnön bánatával. Arcára állandó derű és mosoly álarcát vonta, minek máza csak azon ritka percekben, órákban pattogzott, mikor egyedül lehetett. De már akkor sem sírt, csupán lelke fagyottságán próbált enyhíteni, hasztalan.
Mélyet lélegzett, majd nekiindult az útnak, amit többször is elmagyaráztatott magának, lévén, nem igazán ismerte a várost, és annak számára labirintus szerű utcáit. Fázósan húzta össze magán a kabátot, ami arra volt hivatva, hogy melengesse. Borzongva gondolt rá, hogy mégis csuklyásat kellett volna vennie, de Ameli unszolására másként döntött. Egy beletörődő mosoly jelent meg szája szélén, hiszen a nő bezzeg két napra rá megvette azt a bizonyos csuklyás kabátot. Valójában nem számított, már akkor sem bosszantotta.
Megrázta fejét, elűzve belőle a hasztalan gondolatokat. Gesztenye barna fürtjei a mozdulat hatására víg táncba kezdtek, arcán egészséges pír jelent meg a csípős időnek köszönhetően, hát megszaporázta lépteit. Eszébe sem jutott bérkocsit hívni, hogy azzal vitesse magát, inkább gyalogolt, bár tudta, ha a család megtudná, nem dicsérnék meg érte. De ugyan ki feddhetné meg most?
Ujjai kezdtek elfehéredni a súly alatt, ahogy a kézitáskát vitte, de már nem volt jelentősége. Megérkezett a helyre, ahová igyekezett. Felemelte kezét, hogy bekopogjon, már ott volt egy sóhajtásnyira, de még egyszer, utoljára tétovázott. Nem tudta, mit vár, mit remélhet a klántól, ha az befogadja, csak abban bízhatott, hogy náluk megtalálja lelke enyhülésére a gyógyírt, amit eddig hiába keresett.
A pillanat elmúlt, és végül csak bekopogott. Arcán újra a mosolyból szőtt álca volt, addig is, míg várt. Várta a bebocsátást, vagy az elutasítást. Akárhogy is lesz, egy merőben új jövőt kell építenie, azt csak remélhette, hogy a jövőt éppen itt, ennél a klánnál építheti, fényesre, szépre….mint amilyennek egy otthonnak lennie kell. *
//A klánba érkezés előtti időszak, már a klánban elmesélve. //
*Már többedszer igazgatta vissza vállára a kendőt, amit így, a hűvösödő este közeledtével terített a hátára, de az önálló életet élő anyag nem akarta az igazságot. Persze ebben az is közrejátszhatott, hogy még mindig nem szokott a gondolathoz, hogy él….pont ő, aki gyermekkori rajongásának tárgya volt. Hiszen annyiszor megsiratta már őt, és a többieket is, akik azon a szörnyű napon ottvesztek a házban. *
-Olyan régen volt már, és azt hiszem, később soha nem is volt beszédtéma a családban, csak Martha néni, a szakácsnő mesélt nekem róla, mikor már nem hagytam élni sem, főzni meg aztán még annyira se, így rájött, hogy ezekkel a régi történetekkel bármikor elcsendesíthet, főleg, ha még egy gyümölcsöt is a kezembe nyomott közben. Kicsi voltam, nem is emlékszem az édesapámra, hiszen mikor meghalt, alig lehettem pár hónapos. Anyuskám szegény, talán halála napjáig gyászolta a papát. Nekem csak annyit mondott róla, hogy katona volt és az életét adta értünk. Olyan két-három éves lehettem, mikor először találkozott a nagybátyáddal. Gordon bácsi olyan nagyon más volt, mint amilyen a papa lehetett. Emlékszem, képes volt megnevettetni anyám, pedig ez nála bizony nagy szónak számított, mégis, akkoriban gyakran verte fel kacagás a ház csendjét. -*Az emlékek, azok az első, múltba vesző évek, ahogy újra felidézte őket, vonásai még inkább ellágyultak, kis gödröcskékkel párosult mosolyt csaltak arcára, de ez röpke és mulandó dolog volt, ahogy a boldogság is, ami akkoriban mintha elhagyni tudta volna. *
-Azon a tavaszon volt, mikor betöltöttem a hatodik évem, hogy anyám ágynak esett, Gordon bácsi pedig minden eddig látottnál idegesebb lett. Akkor nem mondták meg, és később is csak több hallomásból összerakott kis részletből sejtettem meg, hogy gyereket vártak volna, valami közbejött, és a baba soha nem született meg, de magával ragadta a sírba az édesanyám is. Én akkor nem értettem miért, de a temetés után nem sokkal minden fontosat összecsomagoltatott a bácsi a házban, és elköltöztünk a Straym birtokra, ahol addig csak párszor jártam. Hatalmas volt, és sokkal szebb, fényűzőbb, mint a mi vidéki házunk, mégis annyira üres volt az anyukám nélkül. Nem értettem az okokat, hogy mi miért történt, mert talán úgy hitték, jobb nekem, ha nem tudok mindenről, de ezzel valójában nem használtak.
Egyedül Martha volt, aki máshogy gondolta, valószínűleg ez lehetett az oka kezdetben, hogy történeteket mesélt, aztán túlságosan is megszerettem ezeket a meséket, mert hát nekem legtöbbje annak tűnt gyerek fejjel. Gordon bácsi soha többet nem nősült meg, egyetlen, fogadott gyereke maradtam, de igazából nem tudott már úgy szeretni, mint régen. Úgy emlékszem, mindig került a házban és a környékén is, amikor csak tehette. Tulajdonképpen azokban az években nagyon is magányos voltam abban a hatalmas házban, a számtalan közelebbi és távolabbi rokon közt. Hasonló korú gyerek nem is volt akkoriban ott, a nagyok, köztük te is, fel sem figyeltek egy olyan kis jelentéktelen rokonra, mint amilyen én voltam. Szabadon bóklászhattam a parkban, az istállók környékén, ahol gyakran meglestem, miként ülitek meg a lovat, hogy aztán hangoskodva, ahogy csak a nagyfiúk szoktak, elvágtázzatok. Persze engem soha nem hívtatok, később meg már nem is reménykedtem.
Mikor elértem a tizedik évem, a házitanítót felváltotta a bentlakásos iskola. Már nem bántam, hiszen alig volt a birtokon ember, akit úgy igazán hiányolhattam volna, és azt hiszem, engem se sokan hiányoltak ott. Az iskolában a kortársak közt akadtak lányok, akikkel egész kellemesen megértettük egymást, de hiába hívtak Straymnak, soha nem hagyták feledni, hogy nem az ő körükbe tartozok, hisz engem csak befogadott a család. Akárhogy is volt, azért nem voltak azok rossz évek. Mikor elvégeztem az iskolát, felajánlottak egy nevelőnői állást, amit megvallom, Gordon bácsi már nem is ellenzett, ezért elfogadtam. Pár év volt csupán, de élveztem ott a tanítást, no meg a kisasszonyok felügyeletét, pedig elhiheted, sok minden huncutságot ki tud találni két tucat elkényeztetett úrilány. -*Egy pillanatra megállt a mesélés közben, bár borát kortyolta, mégis látszott, nem ez a valódi indok a hallgatásra. *
-Valójában talán a sors akarta, hogy ott maradjak az iskolában. Alig kezdtem el a tanítást, mikor az a tragédia történt. Napokkal később ért csak el hozzám a hír, és mire hazaértem, már csak a fejfákat láthattam….nem is emlékszem, miként jutottam vissza az iskolába. Nem is csoda hát, ha éjt nappallá téve, az intézmény falait csak nagy ritkán elhagyva teltek a napjaim. Magam sem értem, miként történt, hogy pár hete mindent felszámoltam magam mögött, és nekivágtam a számomra ismeretlen világnak. A véletlen vezetett éppen ide, úgy lehet. -*Újra visszatért arcára a mosoly, bár jóval haloványabban, de ez nem is volt csoda. Mindig fájt feleleveníteni, és ezzel átélni a történteket, a gyászt, a tudatot, hogy egyes egyedül maradt a világban. De megtanulta kezelni az érzést, ahogy most is tette végül, hogy aztán mosolya minden más érzelmet eltakarjon arcán. *
-Mindig azt mondták nekem, senki nem élte túl, persze voltak, akiket úgy temettek el, hogy nem tudták azonosítani, mégis, úgy tartották, azon a napon felszámolták a Straym családot. Már belenyugodtam, hisz változtatni nem tudtam rajta, és most itt vagy. Ha azt mondom, nem tudom elhinni, akkor az szín igaz. Chris, te vagy az utolsó kapocs a múltamhoz. -*Elhallgatott, jobban mondva inkább elharapta az utolsó mondat után a szóáradatot, mert rájött, hogy többet árult el, mint amennyit szabad lett volna. *
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
